cseh korona

Hatalmas kamatemelés búcsúzóul a cseh jegybank vezetésétől

Hatalmas kamatemelés búcsúzóul a cseh jegybank vezetésétől

A vártnál nagyobb mértékben, 125 bázisponttal 7%-ra emelte az irányadó kamatot szerdán a cseh jegybank. A várakozások szerint ez lehetett az utolsó emelés, hiszen búcsúzik a jegybank eddigi vezetése és helyükre pedig olyanok érkeznek, akik már eddig sem értettek egyet a szigorítással.

Minden a forint ellen van, a kamatemelés sem segített: ismét 400 forint felett az euró

Minden a forint ellen van, a kamatemelés sem segített: ismét 400 forint felett az euró

Enyhe erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, de aztán a jegybanki döntésre egy időre jócskán rákapcsolt. A Magyar Nemzeti Bank ma reggel 9-kor kamatemelést jelentett be az egyhetes eszközén, amelynek hatására erősödésbe kezdett a forint. A jegyzés átmenetileg átvitte a 395-öt is, annak környékén azonban egyelőre elakadt, majd újra felfelé vette az irányt az EURHUF, és már a tegnapi szint környékén jár.

Kiderült: hatalmas intervenciókkal védi a cseh koronát a jegybank

Kiderült: hatalmas intervenciókkal védi a cseh koronát a jegybank

A cseh jegybank által közzétett adatokból az látszik, hogy május második felében mintegy 2 milliárd eurónyi, június első tíz napjában pedig további 3 milliárd eurónyi devizapiaci intervenciót hajtott végre a cseh jegybank, hogy védje a korona árfolyamát – írja Marek Drimal, a Societe Generale elemzője egy szerda délutáni piaci elemzésében.

Csúnyán elbántak a forinttal, már 396-nál az euró

Csúnyán elbántak a forinttal, már 396-nál az euró

A hétfői jelentős erősödését ma teljesen elveszítette a forint az euróval szemben, a kora esti kereskedésben közel 396-ig esett. A forintot nyomaszthatta a kétszámjegyű tartományba emelkedő infláció, illetve a még mindig homályos költségvetési kiigazítás, valamint az, hogy ma már el is indultak a nemzetközi devizakötvény-kibocsátások.

397 fölé gyengült a forint

397 fölé gyengült a forint

Gyengüléssel kezdte a napot és ezzel alulteljesítő volt a régióban a forint, majd erősödésbe kapcsolt, és 395 alá került az indirekt jegyzés az euróval szemben. A nap második felében az MNB a vártnak megfelelően lassított az alapkamat-emelési tempón, amire gyengüléssel reagált a forint, majd az alelnök szavaira fordult megint a hangulat. Az erősödés viszont nem tartott sokáig, ismét gyengülésben a forint.

Megvan a jelölt a cseh jegybank élére, be is szakadt a korona

Megvan a jelölt a cseh jegybank élére, be is szakadt a korona

Milos Zeman cseh elnök kinevezte Ales Michlt a cseh jegybank élére, így eldőlt, hogy ő veszi át Jiri Rusnok helyét júniustól. A hírre a korona jelentősen gyengült az euróval szemben, ugyanis Michl közismerten galamb alapállású, így a piac attól tart, hogy véget ér a kamatemelések sorozata.

380 felett kezdi a napot a forint

380 felett kezdi a napot a forint

Ma reggel eddig nem látunk nagy mozgást a forint árfolyamában, az euróval szemben 380 felett jár a jegyzés. A dollár tovább erősödik az euróval szemben, a régiós devizák a forinthoz hasonlóan nem mozdulnak.

Így teljesít a forint a választás másnapján

Így teljesít a forint a választás másnapján

Reggel nem reagálta túl a forint a választási eredményeket, kis gyengülés volt látható az euróval szemben. Kora délután viszont tovább gyengült, közelíti a 370-et a jegyzés. A forint ezzel alulteljesítő. A dollár erősödik az euróval szemben.

Ismét 372 alatt a forint

Ismét 372 alatt a forint

Erősödik a forint az euróval szemben a hosszú hétvégén, a reggeli órákban már a 372-es szint alá került a hazai fizetőeszköz. Mindeközben a dollár minimálisan gyengült az euróval szemben.

Az elemző szerint rendkívüli kamatemelést hajthat végre az MNB

Az elemző szerint rendkívüli kamatemelést hajthat végre az MNB

A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a monetáris tanács kedden esedékes nem kamatdöntő ülése Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint.

365 környékén ingadozik a forint az ukrajnai fejlemények hírére

365 környékén ingadozik a forint az ukrajnai fejlemények hírére

Tegnap mélypont közelébe gyengült a forint, éjszakára viszont visszaerősödött, és a péntek reggelt is a mélyponttól kényelmes távolságra kezdte. Reggel a régiós devizák gyengülnek, a dollár erősödött, és a keleti szomszédunkban zajló események továbbra is kockázatot jelentenek. Délután viszont egyelőre a forintnak kedvező fordulat látszik, a moszkvai jelzés - mely szerint hajlandóak tárgyalni - javított a piaci hangulaton.

Tovább gyengül a forint, már 358 felett

Tovább gyengül a forint, már 358 felett

Gyengül a forint az euróval szemben kedden, a jegyzés 358 fölött van. Az év első napjainak erősödése egyelőre kifutott, az előző napok nem a forintról szóltak, ahogy elromlott a befektetők hangulata.

Tovább erősödik a forint

Tovább erősödik a forint

Ma is erősödés van kilátásban a forint piacon, a magyar deviza reggel átvitte a 360-as szintet az euróval szemben.

A cseh jegybank meglepett mindenkit, megint nagyot emeltek

A cseh jegybank meglepett mindenkit, megint nagyot emeltek

A cseh jegybank kereken 1%-ponttal emelte a kamatot decemberi ülésén, ezzel 3,75%-ra nőtt az irányadó kamatszint. A régiós jegybankok szigorodó hangneme kitart. A hírre a korona erősödött és azóta is erősödőben van. A forint eddig némileg gyengült ma.

Erősödik a forint szerda reggel

Erősödik a forint szerda reggel

Karácsony előtt két nappal erősödik a forint, amelyben szerepe lehet a holnapi MNB-tenderrel kapcsolatos várazásoknak. A régiós devizák gyengülnek, a dollár erősödik, ez pedig nem szokott jót tenni a forint árazásának sem.

Kis mozgás után stagnál a forint

Kis mozgás után stagnál a forint

Ma sem jó a nemzetközi hangulat, a régiós devizák is gyengülést mutatnak. A forint egyelőre felülteljesít, erősödésben van az euróval szemben.

Gyengül a forint

Gyengül a forint

Gyengüléssel kezdi a napot a forint az euróval szemben, a 366-ot közelíti a jegyzés. A régiós devizák is gyengülnek az euróval szemben, a dollár erősödik.

Kötélen egyensúlyoz a forint, bármikor lezuhanhat

Kötélen egyensúlyoz a forint, bármikor lezuhanhat

A növekvő inflációs nyomás, az ismét felbukkant ikerdeficit, és a mélyen negatív reálkamat hatására egyre inkább gyengül a hazai fizetőeszköz. Mostanra a forint az euróval szemben már csak 3 Ft-ra található mindenkori mélypontjától, pedig az év közepén még az látszott, hogy kicsiny devizánk képes lesz akár hosszútávon is felülteljesítő lenni. Egyre több azonban a jel, hogy mind a fiskális, mind a monetáris politika irányában kezd megingani a bizalom és az MNB-nek most már drasztikus lépésekre lesz szüksége, hogy a kötélen egyensúlyozó, nagy mélység felett lévő, a széllel egyre kevésbé dacolni képes forint alá stabil talajt tegyen. Technikai elemzésünkben azt néztük meg, hogy milyen szintekre érdemes odafigyelni ezzel kapcsolatban.

Erősödik a forint

Erősödik a forint

A tegnapi szint környékén kezdte a napot a forint, az inflációs adat hatására viszont erősödésbe kezdett a reggeli órákban. A vártnál magasabb infláció (amely alighanem növelte az MNB erőteljesebb szigorításával kapcsolatos várakozásokat) hatása csak kis ideig tartott, délután ismét gyengült a forint, majd fél 2 után nem sokkal elérte a tegnapi jegyzést az árfolyam. Azóta folyamatosan erősödik a forint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.